A Contarex Security Kft. a Contarex cégcsoport elektronikai fejlesztésekre, valamint biztonságvédelmi megoldásokra és szolgáltatásokra szakosodott tagja.

Termékfejlesztő és gyártó tevékenységünk

Cégünk, bár hivatalosan 1989-ben alakult - alapítónk korábbi vállalkozói tevékenységét is ide számítva - 1979-óta foglalkozik elektronikus műszerek, berendezések fejlesztésével, gyártásával. Majd' negyedszázados történetünk során fejlesztettünk

  • orvosi műszereket,
  • magyar nyelvű szövegszerkesztő komputert,
  • vagyonvédelmi rendszereket,
  • rendszámfelismerésen alapuló rendőrségi és polgári célú gépjármű-azonosító berendezéseket,
  • telefon- és rádióforgalom kontrollálására egyaránt alkalmas digitális hangrögzítő és visszakereső eszközt, stb.

Az utóbbi esztendőkben fejlesztéseink a biztonsági tevékenység professzionális technikai támogatására irányultak. A márkás kézi rádióadó-vevő készülékek akkumulátorainak szakszervizünkben történő gyártásával, valamint intelligens akkumulátortöltő egységünk kifejlesztésével a több ezer készüléket üzemeltető rendőrség számára tudtunk takarékos megoldást nyújtani. A BJR elnevezésű távfelügyeleti megoldásunk - több száz objektum elektronikus betörésvédelme mellett - a magyar koronázási ékszerek biztonságáról is gondoskodott, a műkincsek Parlamentbe való áttelepítéséig. A Seagull nevet viselő, szolgálatszervezést és őrjárat-ellenőrzést támogató hardver-szoftver együttes, illetőleg a RECOMATIC automatikus rendszámfelismeréssel kombinált gépjármű beléptető és áruforgalmi ellenőrzést támogató termékcsalád a legigényesebb felhasználókat célozta meg, sikerrel.

2002-ben tőkeemeléssel üzletrészt szereztünk a polgári célú rejtjelezési megoldásokat fejlesztő ITEA Kft.-ben. Ezáltal az informatikai biztonság piacán is érdekeltté váltunk.

Szellemi szolgáltatásaink

Otthonosan mozgunk a szellemi szolgáltatások biztonságvédelmi szegmensében is. A vagyonvédelmi átvilágítások, védelmi koncepciók kidolgozása mellett közreműködtünk biztonsági szolgáltató cégek ISO minősítésre felkészítésében és szakmai okmányainak kidolgozásában egyaránt. Korrupcióellenes tájékoztató szakanyagunkkal sikeresen pályáztunk és vettünk részt egy több mint harminc állami intézményre kiterjedő ismeretterjesztő-felkészítő programban.

Projekt szemléletünk

Mind a fejlesztések, mind a biztonságvédelmi szellemi szolgáltatások területén - évtizedes hagyományainkhoz hűen - a team munkára építünk. Projektjeink felelős szervezői és irányítói cégünk vezető munkatársai, szakemberei, míg a nagyobb volumenű, állandó létszámunkkal nem teljesíthető feladatok magas színvonalú végrehajtására az adott terület legjobb értőiből álló szakértői teamet hozunk létre. Örömteli tény, hogy az ország elismerten legjobb szakemberei is szívesen tesznek eleget ilyen irányú felkéréseinknek, ezért stabil vállalkozási és személyi kört tudhatunk szakértő partnereink sorában.

Amerikai leányvállalatunk

A Contarex Security Kft. 51%-os tulajdonnal bír az USA-beli Keller Williams Elite Realty, St. Petersburg FL., vállalkozásban.

Működésünk törvényessége

A magyar törvények értelmében a biztonsági szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra vonatkozó rendkívül szigorú személyi és működési követelményeknek mindenben eleget teszünk. Rendelkezünk szakmai felelősségbiztosítással, és tagjai vagyunk a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarának.

Szakmai közéleti tevékenységünk

Nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai közéleti aktivitásra, hiszen e nélkül nem tudnánk lépést tartani a rendkívül felgyorsult fejlődéssel. Tagjai vagyunk a Magyar Biztonságvédelmi Egyesületnek, egyik ügyvezetőnk a szervezet főtitkára. Tananyag készítésével és oktatói közreműködéssel részt veszünk a felsőfokú szakemberképzésben is.

Disztribútori tevékenységünk

A cégcsoport tagjai az elmúlt 10-12 év során saját termékeik értékesítése mellett hagyományszerűen vállalták nagynevű multinacionális vállalkozások magyarországi képviseletét. A Contarex Electronic Kft. megalakulását követően e céghez koncentrálódott a disztribúció. Korábban képviseltük a kanadai UNITRON hallókészülékgyárat, majd a náluk jóval jelentősebb Siemens Audiologishe Technik nevű céget is. Az utóbbi esetben másfél év leforgása alatt a nulláról 50% feletti piaci részesedést értünk el Magyarországon.

Jelenleg is mi vagyunk a USA/kanadai NBS Technologies Inc. magyarországi képviselete. Az NBS Technologies Inc. vezető világcég a kártya megszemélyesítésben, a chip beültetésben, ezek teszt berendezéseiben valamint a biztonságos fizetési megoldások szálításában.

A CHECKPOINT METO szerződött képviselőiként az áruvédelmi rendszerek nagynevű fejlesztőjének és gyártójának értékesítési partnerévé váltunk.